A levonulás

 Görgey Ármin alezredes különítménye már két nappal az elvonulás megkezdése után, július 15-én elérte Vácot, ahol orosz lovasságba ütközött – mivel ekkorra Paszkievics tábornagy vezette főerők is elérték már a város környékét.[1]  Görgey Ármin különítménye már Nagymaros és Verőce között az említett lovasokba botlott, akiket először Vácra vetette vissza, majd onnan kiszorította. Eközben a Nagysándor vezette I. hadtest is megérkezett. Az oroszok, erősítéseket kapva ellentámadást indítottak, de szerencsére a Leiningen-Westerburg Károly vezette III. hadtest is megérkezett, így a magyar haderő az oroszokat Dukára és a sződi szőlőkbe szorította. Még ezen a napon Poeltenberg Ernő VII. hadteste is Vácra ért.[2] Az orosz ellentámadást Zassz altábornagy[3] vezette, aki több rohammal is megpróbálkozott, mind sikertelenül zárult, mivel a magyar csapatok előnyösebb helyzetben, jobb állásokban védekezhettek. Zassz segítségére sietett Offenberg[4] is, de az ő csapatainak helyszínre érkezése sem változtatott a helyzeten, a támadások sikertelenek maradtak. Rüdiger is a helyszínre sietett, s vissza akarta vonni csapatait, akik annyira „belevetették magukat a harcba”, hogy csak a sötétség beálltával lehetett őket visszavonni. Az eset után Zasszt leváltották.[5] Görgey Artúr ezen a napon „talpon volt” – azaz sérülése miatt ekkor képes volt huzamosabb ideig lovon tartózkodni, s irányítani tudta csapatait – s az ágyúszóra rögvest Vácra sietett.[6] Az erőteljes orosz támadásból Görgey arra következtetett, hogy az oroszok hatalmas tartalékokkal rendelkeznek, és másnap valószínűleg meg is fogják támadni állásait. Úgy gondolta, két választása van: vagy megpróbálkozik az áttöréssel, vagy bevárja az orosz támadást. Mivel a hadtestek lefáradtak a kétnapos erőltetett menetben, valamint a tény, hogy élelemmel másnapra (július 16) sem rendelkezett, úgy döntött, hogy kivédi a másnapi támadást, így legalább a hadsereg ez idő alatt előteremthet magának legalább egynapnyi élelmet.(A cikk folytatódik.)

A várt támadás 16-án kora délutánig nem történt meg, Görgey pedig jelentéseket kapott arról, hogy a velük szemben álló ellenség tetemes mennyiségű erősítéseket kapott, így Görgey Ármint és dandárát erőszakos felderítésre küldte volna. Azonban mielőtt ez megtörténhetett volna, Görgey jelentést kapott arról, hogy az orosz csapatok megindultak a dukai hegyeken és a sződi szőlősben „zárt hadsorokban” előrenyomult, Dukát pedig megszállta – valamint „biztos forrásból” értesült arról, hogy velük szemben az orosz főerők álltak, így aztán elállt az erőszakos felderítés tervétől, de az áttörés kierőszakolásáról is. Úgy határozott, hogy Losonc, Miskolc és Tokaj felé kerül, hogy így egyesülhessen majd a déli erőkkel. Görgeynek nem volt kétsége afelől, hogy az új útvonalon is ellenségbe ütközhet, de úgy gondolta, az az ellenállás nem lesz akkora mértékű, mint a mostani, s ott keresztültörhetik az ellenséges vonalat.[7] „A terv kockázatos volt, de azzal kecsegtetett, hogy az orosz főerőket sikerül elvonni a főhadszíntérről.”[8] Azonban az oroszok könnyűszerrel üldözőbe vehették őket, ez csak akkor nem sikerülhetett nekik, ha előnyre tesznek szert – írja Görgey. Ezt az előnyt pedig csak éjszakai elvonulással szerezhették meg – vélte – mivel, ha nappal, az oroszok szeme láttára kezdik meg az elvonulást, azok könnyen megtámadhatják csapatait, és akkor nem lett volna szükség elvonulásra sem.[9]

A váci csata. 1849. július. 17.

Aznap estére haditanácsot hívott össze, ahol részt vett Görgey Ármin, valamint a három hadtestparancsnok (Nagysándor, Leiningen, Poeltenberg), valamint a vezérkari főnök. Ezen a haditanácson résztvevők tudtára adta elhatározását, majd javaslatára sorsot húztak, melyik hadtest töltse be az utóvéd szerepét. A visszavonulást eszerint Leiningen-Westerburg Károly III. hadteste fedezte.[10] Így tehát szürkületkor el kellett hagynia Vácot először Poeltenberg VII. hadtestének, ezt követte Nagysándor I. hadteste, végül Görgey Ármin hadoszlopa, s a III. hadtestnek csak éj fél után, de a július 17-i napkelte előtt kellett távoznia. Ezen kívül az I. és III. hadtest, valamint az idősebb Görgey hadoszlopának lovasságból álló előőrsei is csak világos reggel indulhattak a hadsereg után.[11] Tehát – mondja Görgey Artúr – a sereg eddigre már jó félmérföldnyire az utóvéd előtt járhatott volna, így az gond nélkül követhette volna azt. Hacsak valamiféle akadály nem állja útját. Ez az akadály pedig akkor már készen állt, s ezt közvetve a hadsereg maga idézte elő: a hadsereghez rengeteg polgári menekült csatlakozott Komárom elhagyása óta, akik most Vácon voltak, mivel az a rémhír terjedt el, hogy az osztrákok Esztergomnál átkeltek a Duna bal partjára, s most feléjük tartanak. A polgári menekültek érkezése pedig órákra hátráltatta az elvonulás megkezdését, mivel a környéken csak egyetlen fahíd épült, amelyen át lehetett kelni, ráadásul éjszaka holdvilág sem igen volt, a fáklyagyújtást pedig nem kísérelték meg, hiszen láthatóvá váltak volna az ellenség számára. Természetesen az éjszakai átkelést egyetlen hídon is meg lehetett oldani – véli Görgey – de most, hogy több ezer menekült van velük, akik mind csak magukra gondolnak, most minden fennakadásnak elejét kellett vennie.[12] Ahogy tehát a VII. hadtest megkezdte az elvonulást terv szerint, szinte azonnal százak jelentek meg, hogy a hídon túlra kerüljenek. Ahogy haladt a menet, huszárok álltak sorfalt a betolakodók megállítására, de többször is áttörték sorfalukat, s a menetbe furakodtak. Ha kocsisnak is sikerült áttörni az említett falat, és átjutottak a hídon, a másik oldalon rögvest megálltak.[13] A körülmények tehát kaotikusak voltak. Reggelre az egész hadseregnek már a váci hegyeken túl kellett volna járniuk, ezzel szemben július 17-én reggel csak a VII. hadtest kelt át teljes egészében, Görgey Ármin különítményének, valamint az I. hadtestnek pedig csak kis része, sőt ezen két alakulat fele egyenesen még „szabad mozgásában” is akadályoztatva volt a menekülők áradatától. A III. hadtest pedig a városon kívül tartózkodott, s ennek is csak kis része volt harcra kész állapotban – de jelen állás szerint ez is képtelen lett volna bármit tenni a többi rész fedezésére. Mindezek mellett Nagysándor József (az I. hadtest parancsnoka) bevonta elővédjeit, s így néhány orosz lovasezred észrevétlenül megközelíthette a hadtesteket, és Görgey Ármin parancs szerint hátrahagyott elővédjeinek hátában jelentek meg.[14] A városban zavar keletkezett, a rendet Görgey Artúr és Leiningen állították helyre. Görgey Ármin, valamint a III. hadtest csapatai pedig felvették a harcot az oroszokkal, majd kiszorították őket a városból, végül azokkal a meginduló ellenséges főerőkkel is harcba szálltak, amelyek azért indultak el, mert a sikeres lovassági támadások leleplezték a magyar csapatok elvonulási szándékát. Leiningen és az idősebb Görgey-fivér csapatai súlyos utóvédharcok után biztosították a többi csapat elvonulását. A hídon különösen kemény ütközet alakult ki. Itt Görgey Artúr maga irányította az átkelést. A sereg zöme – folyamatosan harcolva – Vadkertig vonult vissza. Az ellenség nem üldözte őket nagyobb erőkkel. Rétságnál Poeltenbeg VII. hadteste vette át az utóvéd szerepét, aki egészen éjjelig sikeresen tartotta magát az üldöző Rüdiger támadásai ellen.[15] Ezután Nagysándor József vette át az utóvéd parancsnokának szerepét, aki „hanyagul teljesítette kötelességét”. Amikor Rárosra értek július 18-án, a csapatok teljesen kimerültek, mert Nagysándor nem talált olyan helyet, amit szerinte védeni lehetne, így aznap még több mint egy mérfölddel többet kellett a három hadtestnek menetelnie. Így Rárosnál mindenképpen meg kellett állniuk. Éjszaka, miközben az egyébként „könnyűszerrel védhető” rárosi hidat őrizték, vaklárma tört ki az I. hadtest soraiban, s ettől Nagysándor annyira megijedt, hogy az egész hadsereget még az éjszaka folyamán továbbvonulásra késztette. Ez pedig megbontotta a másik két hadtest fegyelmét is. Ennek az „agyrémnek” köszönhetően a félelem az I. hadtestről átterjedt a III. és VII. hadtestre is, s szétfutottak, de másnap reggel Losoncnál össze lehetett gyűjteni, mivel az ellenség Balassagyarmatnál egyszerre megállt.[16]

Rüdiger III. hadteste csak Vadkertig üldözte Görgeyt, onnan Balassagyarmatig csak egy kisebb gyalogososztaggal megtámogatott lovas alakulat üldözte őket. Innen egy könnyűlovas alakulat Hruljov ezredes vezetésével, azzal a feladattal, hogy derítsék ki, Görgey merre fordul innen: Kassa, vagy Miskolc felé?[17] Paszkievics lemondott a magyar sereg üldözéséről annak ellenére, hogy Rüdiger rendszeresen jelentette neki, hogy milyen szétzilált is a három hadtest.[18] A hivatalos indok az élelmiszerhiány volt, mivel ekkor háromnapnyi élelem állt a csapatok rendelkezésére.[19]  Ezen eseményekről Görgey csak július 20-án értesült, mivel addig szolgálatképtelen állapotban volt.[20]

A teljes méretért kattints ide!

Ekkor, a vezérkari főnök javaslatára újfent Nagysándort bízták meg az utóvéd vezetésével, hogy a becsületét helyreállíthassa. Ekkor ez volt a legcélszerűbb Görgey szerint is. Szerinte Losoncig a műveletek végrehajtása „egyszerűbb" volt, hiszen eddig csak a hadsereg hátát kellett fedezni, most előre is „utat kellett törni” neki.[21] Ekkor tehát az utóvéd szerepe veszélytelenebbnek látszott: Görgey abból, hogy nem követte őt az ellenség, arra következtetett, hogy Paszkievics már Vác előtt kettéosztotta saját hadzömét, s az egyikkel csak Balassagyarmatig üldözte, majd elindította azt Szécsény, Lóc és Pétervásár felé, ottani kitörési kísérleteit megakadályozandó. A másik felét pedig erőltetett menetben Miskolcra irányította, s az eddigi üldöztetés is csak azért volt, hogy a három hadtest Komáromba való visszatérését, valamint a Zagyva felé történő oldalmenetet megakadályozza.[22] Ezért Görgey számított arra, hogy Miskolcnál ellenséges erőkkel találkoznak. Így tehát az elővéd szerepe felértékelődött a szemében, annak nem volt szabad csődöt mondania. Emellett Görgeynek erős fellépésre volt szüksége, hogy az elővéd minél hamarabb el tudja foglalni Miskolcot. Ezért július 21-én ismét Nagysándor vezette az utóvédet, Poeltenberg az elővédet, Leiningen pedig a kettő között haladt, hogy ő, mint a legderekasabb, tartalékban maradjon egy későbbi akadály leküzdésére.[23]

Görgey ezekben a napokban szerzett tudomást arról a tényről, hogy Bayer József vezérkari főnök reménytelenségbe süllyedt a háború befejezését illetően – ahogy Pethő Sándor szerint Görgey maga is – de ez Bayernál nem a „minden mindegy” érzésben nyilvánult meg, sokkal inkább az alkoholfogyasztás fokozódásában. Az egyik napon olyan „dísztelen” állapotba került, hogy a csapatok másnapra vonatkozó utasításait sem adta ki, így ezt Görgey Árminnak kellett megtennie.[24]

Perczel Mór július 20-án megütközött az oroszokkal Turánál, az ütközet pedig rövid időre elvonta az intervenciós vezetés figyelmét.[25] Ezen a napon érkezett az első orosz hadikövetség Görgey táborába.[26] Hruljov ezredes, a Görgeyt üldöző orosz csapat vezetője meg kívánta akadályozni, hogy a három magyar hadtest előnyt szerezzen velük szemben, így sajátos hadicselhez folyamodott. A táborba küldött két követet: Katralov huszár századost és Rüdiger gróf tüzér őrnagyot. [27] A két tisztet Pongrácz István, az I. hadtest vezérkari főnöke kísérte be éjféltájban.[28] A követek hivatalos megbízólevelet nem tudtak felmutatni – a magyar parancsnok ebből rögtön rájött, hogy komolyabb tárgyalási szándékról nincs szó. Megkérte hát őket, hogy ajánlatukat foglalják írásba. A két követ pedig megpróbált kitérni: 48 órás fegyverszünetet kértek.[29] A kérésnek eleget tettek, megfogalmazott békefeltételek pedig a következők voltak: A tábornokok, törzstisztek és főtisztek szabadon elvonulhattak volna fegyvereiket megtartva. Ha szolgálatot kívántak vállalni az orosz hadseregben, úgy azt rangjuk megtartásával megtehették volna. Ha ezzel mégsem éltek volna, akkor teljes szabadságot élveztek volna. A legénység minden puska és löveg átadására lett volna kötelezve, ezután vagy az osztrák hadseregbe állhattak volna be, vagy szabadon távozhattak volna.[30]

Ezek a feltételek azonban csak a hadsereg tagjainak jelentettek kedvezményeket, Görgey pedig kijelentette, hogy „a hadseregnek mindenekelőtt az ország jövőjére kellenek biztosítékok.”[31] Rüdiger gróf megígérte, hogy a cár közben fog járni Magyarország érdekében a császárnál. A továbbiakban Görgey keresztkérdésekkel információkat szerzett az orosz csapatok helyzetéről, ő is az időhúzáshoz folyamodott. Paszkievicsnek levelet írt a fegyverszünetről (amelyet Görgey a maguk részéről nem tudott garantálni, mivel a fegyverszünet fogalma katonái számára „teljesen ismeretlen” volt)[32], s maga is az időhúzás eszközét alkalmazta. Ahogy azt a június 26-i minisztertanácson indítványozta.[33] Az orosz feltételeket közölte a hadtestekkel is, s mindhárom hadtest válasza elutasító volt.[34] A hadtestparancsnokok válaszukban kijelentették, hogy a béke alapfeltétele az V. Ferdinánd által szentesített alkotmány,[35] valamint az is, hogy olyan békefeltételeket képtelenek lennének elfogadni, amelyben a legénység sorsát „a véletlenre bízzák.”[36] A visszautasítás hatására újabb levelet írt Paszievics herceghez, amelyben ő is kijelentette, hogy a hadsereget köti az alkotmányra tett esküje. Békét is csak akkor hajlandók kötni, ha „az alkotmányt újra garantálják, és ha minden ellenséges hatalom kiűzetik Magyarországról.”[37]

A három hadtest tehát folytatta útját Miskolc felé. Miskolc elfoglalását – és az oroszok városból való kiűzésének feladatát – Leiningen és Poeltenberg (a III. és VII. hadtestek) kapták.[38] Nagysándor I. hadtestének meg kellett akadályoznia Dubicsány és Vadna között, hogy az üldöző orosz csapat átlépje a Sajót.[39] Azt a hadtestet Rüdiger a turai ütközet után küldte Görgeyék hátába.[40] Görgey július 22-én értesült arról, hogy az oroszok kiürítették a várost, így a VII. hadtest még aznap bevonulhatott.[41] Poeltenberg és a VII. hadtest július 23-án erőszakos felderítést végzett Harsány felé, mivel már július 22-én hírek érkeztek arról, hogy ott orosz csapatok állnak. Hogy ez a csoportosulás nem tért ki a magyarok elől, azt a következtetést vonta le Görgey, hogy „van már minek vetnie a hátát”.[42] Az nem volt biztos csupán, hogy az orosz főhadsereg zöme, vagy a Tiszafüred felé nyomuló erők azok, amiktől támogatást várhat? Ezt kellett Poeltenbergnek kiderítenie. A VII. hadtest előcsapatait Harsány közelében (Vatta felől) megtámadták, s a Görömbölytől délnyugatra lévő magaslatig szorították vissza. Itt azonban Poeltenberg erősítéseket kapott, s emiatt az orosz csapatok is visszavonultak. Görgey azt a következtetést vonta le, hogy ez is csak felderítés volt, s az igazi támadás másnapra (július 24-re) várható. Ezért Poeltenberg azt a parancsot kapta, hogy mindenképpen fogadja el a csatát, de túlerő esetén vonuljon vissza egészen a III. hadtest Sajó bal parti állásaiig.[43]

Július 23-24 éjjelén Boryné vitte Görgeyhez Rüdiger gróf válaszlevelét.[44] A levélben Rüdiger felajánlotta Görgey hadserege számára a békekötés lehetőségét. Görgey még aznap megírta válaszát, amelyben elvetette ezt a lehetőséget, viszont felajánlotta, hogy „egyengeti” a Magyarország és Oroszország közötti tárgyalásokat.[45] A levelet Boryné vitte vissza.[46]

 Július 24-én Görgey azt a jelentést kapta, hogy a VII. hadtesttel szemben az egész orosz fősereg áll, így azonnal parancsot adott a Sajó bal partjára történő visszavonulásra. Ám mire a parancsot Poeltenberg készhez kapta, már megtámadták csapatait, és harcolva vonult vissza Görömbölyre, majd megjelent egy orosz bekerítő oszlop, ezért Miskolcra vonult. Itt azonban az oroszok felhagytak az üldözéssel, így a VII. hadtest zavartalanul vonulhatott vissza Felsőzsolcáig.[47] Július 25-én Cseodajev megtámadta a Sajó vonalát védő III. és VII. hadtesteket. Azonban Alsó- és Felsőzsolca térségében ismét heves ellenállással került szembe, így kénytelen volt feladni az áttörésre irányuló terveit. Ezután Görgey csapatait visszavonta a Hernád bal partjára, majd július 27-én gyorsított tempóban megindította embereit a Tisza felé, mivel azt a hírt kapta, hogy az oroszok átkeltek a Tiszán Poroszlónál.[48] Ha az oroszok üldözték volna Görgeyt Miskolc felé, akkor három hadtestnyi erejükkel, valamint Sacken és Grabbe csapataival akár teljesen szétverhették volna a magyar hadsereget. Görgey azonban ismét kicsúszott kezeik közül – véli Dmitrij Szoncov.[49]

Július 24-én érkeztek vissza Görgey hadikövetei Hruljov ezredes táborából. A követek átadták főparancsnokuknak a Hruljov és Zassz által küldött ajándék pisztolyokat.[50] Görgey ugyanis úgy vélte, hogy a két orosz tiszt azt gondolta, a magyar főparancsnok megajándékozta Rüdiger hadnagyot és Katralov századost, mikor az első hadikövetségben azok a magyaroknál jártak.[51] Görgey szintén küldött két-két párat saját pisztolyaiból Hruljovnak és Zassznak.[52]

Eközben Paszkievics nem tudta pontosan, merre is tartózkodnak a magyar csapatok (mivel Grabbe sokáig nem értesítette a fővezérletet Görgey tartózkodási helyéről)[53], ezért úgy helyezte el csapatait, hogy a Tisza mindkét partján működni tudjanak. Mivel Tiszafüred (ahol a főhadiszállása is volt ekkor) mocsaras volt, erre a célra nem felelt meg, így Paszkievics a tiszafüredi hidat Csegéig vontatta fel, ahonnan igen gyorsan elérte Debrecent és Miskolcot is. Már Csegén volt a fővezér, amikor megtudta, merre is tart Görgey. A jelentés arról tanúskodott, hogy Grabbe altábornagy Miskolcról Tokajra menet belefutott Görgey „főerejébe”, amely a Hernád vonalát védte, és ellenőrzése alatt tartotta a tokaji utat.[54] „Görgey egészen közelre engedte Grabbét, majd olyan fergeteges tüzet zúdított rá, hogy Grabbe kénytelen volt visszavonulni az Onga és Miskolc közötti állásokba.”[55] A visszavonulás 4 órás „egyenlőtlen” küzdelem után, rendben ment végbe.[56] Ez a gesztelyi ütközet volt, amelyet Leiningen vezetett. Görgey csapatai végül július 29-én Tokajnál átkeltek a Tiszán.[57] Görgey csapatai július 30-án már Nyíregyházán jártak. Nyíregyházán a főparancsnok kettéosztotta a haderőt: a III. és VII. hadtestek letértek a Berettyó bal partján Kismarjára vivő úton, a Nagysándor József által vezetett I. hadtest pedig az oldalvéd szerepét töltötte be. Ez a hadtest a július 15-i váci csata óta nem volt harcban, így tehát a legkevésbé leharcolt hadtest volt. Ezen kívül a hadsereg élelmezése és mozgása is gyorsabbá vált a kettéosztással.[58] Ez a csoportosulás a debreceni úton volt hivatott haladni, s el kellett érnie a Berettyó bal partját, ahol meg kellett szállnia a Berettyó vonalát a nagyváradi országút mindkét partján. Görgey külön Nagysándor lelkére kötötte: térjen ki minden nagyobb ellenséges támadás elől.[59] Nagysándor Hajdúhadházon kapott egy jelentést Korponay János ezredestől, hogy az ő rosszul felszerelt hadosztálya Debrecenbe kényszerült visszavonulni, nyomában 15 000 orosszal. Erre Nagysándor kiküldött egy lovascsapatot, hogy az Debrecenen át Balmazújváros felé felderítést hajtson végre, de az ellenséggel semmiképpen ne ütközzön meg, hanem azt tartsa figyelemmel, s folyamatosan küldjön róla jelentést. Ezzel együtt az I. hadtestet még aznap este Debrecen felé indította. Azt, hogy az ellenség megszállta Balmazújvárost, jelentették a Központi Hadműveleti Irodának is, ahonnan azt a parancsot kapták, hogy fogadják el a csatát, és verjék vissza az ellenséget, amennyiben az még Debrecenben érné őket. Ezt követően a korábbi utasításoknak megfelelően folytassák a visszavonulást.[60] Az I. hadtest augusztus 2-án, a hajnali órákban érkezett Debrecenbe, s itt egyesült Korponay János csapataival. Az ezredes embereivel együtt kb. 12-13 000 fő állomásozott Debrecenben, 47 löveggel.[61] Az orosz főhadiszállás ekkor Balmazújvároson volt a II. és III. hadtestekkel, valamint a 12. gyaloghadosztállyal, s Paszkievics is itt vette hírét, hogy Debrecenbe magyar csapatok érkeztek. Erre elindította csapatait, akik délután érkeztek Debrecen elé: a II. hadtest a városba vezető út jobb, a III. a bal oldalon helyezkedett el. A 12. gyaloghadosztály (és a 4. könnyű hadosztály) pedig a tartalékot képezte.[62] Paszkievics meg akarta semmisíteni Görgey csapatait Debrecennél, ám itt csak az oldalvédbe ütközött.[63]

A debreceni ütközet.

Nagysándor tisztában volt az orosz csapatok érkezésével felderítői jelentésekből. A hadtestparancsnok csatarendbe állította csapatait, majd ő maga indult felderítő útra a Mesterházy-hadosztály lovasságával. A magyar csapatok a balmazújvárosi út két oldalán álltak fel az ún. Köntösgátnál. A balszárnyon Máriássy János hadosztálya volt (a gáttól balra), tőle jobbra pedig Bobich János hadosztálya állt.[64] A tartalékot Korponay emberei képezték. Miután Nagysándor visszatért, a lovasságot is elhelyezte, mind a szárnyakra, mind a tartalékba. Ezután kikérte alparancsnokai véleményét, akikkel végül arra jutott, hogy védelemben maradnak, majd a sötétség beállta után megkezdik a visszavonulást. Ezután nem sokkal Nagysándor Máriássyval és Pongrácz István őrnaggyal belovagolt a városba, ebédelni.[65] A megkezdődő ágyúzás hangjára viszont rögtön visszatértek csapataikhoz. A tüzérség azért kezdett tüzelésbe, mert az orosz csapatok megindultak, mivel megjelent a 3. könnyűlovas hadosztály.[66] Az oroszok is rögtön felállították ütegeiket, s viszonozták a tüzet, ám ebben a tüzérségi párbajban a magyarok kerekedtek felül.[67] A bal szárnyon az orosz ütegek tevékenységét a Máriássy-hadosztály támadása sikeresen megszüntette, ezeket visszavonták. Közben Bobich János hadosztálya is sikerrel helytállt, ezért Paszkievics újabb két hadosztályt vetett harcba, valamint egy különítményt a magyar balszárny megkerülésére, de ez eltévedt a kukoricásban. A magyarok egészen 5 óráig tartották magukat, amikor is Paszkievics 4 nehézüteget előrerendelt, s ezek támogatásával csapatai megindíthatták a támadást.[68] Mivel az I. hadtest arcvonala rövidebb volt, így Nagysándor Korponay csapatait a jobbszárnyra rendelte. Ezzel a vonal megnyúlt, de le kellett mondania a tartalékról. Az orosz lovasság a Nagyerdő fedezetében sikeresen megközelítette Korponay csapatait, akikre meglepetésszerűen zúdultak. Ezek a csapatok amúgy is rosszul voltak felszerelve, így rögtön menekülőre fogták a dolgot. Emiatt a Bobich-féle hadosztály szárnya szintén fedezetlen maradt, amelynek ugyanígy vissza kellett vonulnia.[69] Az éppen támadni készülő Máriássy pedig az előbbiek miatt kényszerült visszavonulásra. Az oroszok mészárlást vittek végbe Korponay emberei között, de Bobichék is jelentékeny veszteségeket szenvedtek. A magyar veszteség aznap kb. 2 000 fő, 12 löveg (8 megsérült, 4 az oroszok kezére került). Az oroszok mintegy 300 embert vesztettek.[70]

Görgey és a hadzöm aznap Vámospércsen tartózkodott, onnan pedig csak az ágyúzást lehetett hallani. Kiküldött lovasjárőröket, de azok nem tértek vissza, s Nagysándor sem küldött jelentést. A főparancsnok maga is össze volt zavarodva: Nagysándor eddig is mindig „több ellenséget szokott maga előtt látni”, tehát nem mulasztaná el azonnal tájékoztatni őt. De az is biztos volt, hogy ha megnyerte volna az ütközetet, akkor is minden bizonnyal azonnal közölte volna azt felettesével. A huszárok vissza-nem-térése is utalhatott több dologra: vagy elfogták őket, vagy a váratlan győzelem örömére „a szolgálatképtelenségig leitták magukat.” Ezért, hogy a jelentést Nagysándortól, vagy valamelyik járőr visszaérkezését bevárja, úgy döntött, a hadzöm csak másnap, augusztus 3-án hagyja el Vámospércset. Az pedig, hogy onnan Debrecenbe siessen, a lehető „legcélszerűtlenebbnek” tartotta, hiszen az oroszok előtt akarta elérni a Berettyót, ezt pedig csak úgy tartotta lehetségesnek, ha lehetőség szerint nem ütközik meg az ellenséggel. Másfelől, ha csapatait elindítja Debrecen felé, akkor: ha Nagysándor győzött, felesleges lett volna ottani jelenlétük, ha pedig vesztett, akkor a hadzömöt az oroszok könnyűszerrel elvághatták volna az oldalvédtől, s akkor lehetetlen lett volna a Berettyót az oroszok előtt elérni.[71] Azzal azonban, hogy a fővezér tétlen maradt, hozzájárult a szabadságharc bukása után kialakult áruló-mítoszhoz kapcsolódó legendák megszületéséhez. Az utókor ugyanis a következőképpen értelmezte Görgey magatartását: Görgey Artúr nem kedvelte Nagysándor Józsefet, mivel Kossuth emberének tartotta, tehát saját maga ellenségének. Ezért Görgey egyenesen parancsba adta Nagysándornak, hogy Debrecennél fogadja el a csatát. Így, amikor az I. hadtestet megverték, sorsára hagyta.[72] Augusztus 3-án végül jelentés érkezett az ütközetről, valamint arról, hogy Nagysándor Berettyóújfalu felé tart. Ezért a hadsereget Görgey rögtön Kismarjára indította, ahol kiderült, hogy Nagysándor már Nagyvárad felé tart.[73] 

A hadsereg végül Nagyváradon egyesült augusztus 4-én. Itt Görgey megkapta Aulich Lajos hadügyminiszter rendeletét, miszerint Dembinski Szegedet ellenállás nélkül átadta, a kormány pedig Aradra vonult. Így neki az orosz főerők tartózkodásától függetlenül Aradra kell vonulnia. Ezért Görgey még augusztus 5-én az I. hadtestet elindította (ez augusztus 4-én ért Nagyváradra), a hadzömnek pedig másnap kellett követnie. Így a három hadtest augusztus 10-11-én ért volna Aradra, ám augusztus 7-én, amikor Nagyszalontára értek, akkor kapta az újabb parancsot Aulichtól, miszerint Dembinskit megverték Szőregnél, s már augusztus 9-10-re Aradon kellene lenniük.[74]

A debreceni ütközet után az orosz haderő több napra lemaradt, elsősorban ellátási nehézségek miatt.[75] Ugyanis az orosz csapatoknak Debrecenbe érkezésükkor kétnapnyi élelmük volt. A környéket a háború megviselte, a városban lévő gabonát Paszkievics szétosztotta a lakosok közt. Az osztrákok sem szállítottak élelmet, Eperjesről és Kassáról vártak szállítmányokat.[76] Ezen kívül Grabbe is leírta naplójában még július 28-án, hogy tizedeli embereit a kolera, nincs elég élelem és a lőszerellátás is akadozik.[77]

Nagysándor I. hadteste végül augusztus 9-én, a III. és VII. hadtestek pedig 10-én érkeztek Aradra.[78]