Az orosz intervenció

Ausztria az 1833-as münchengrätzi szerződés értelmében a birodalmat fenyegető veszély esetén számíthatott az orosz cár segítségére,[1] az osztrák kormányzat azonban elsősorban presztízsokokból ezt hosszú ideig nem akarta igénybe venni. 1849 márciusára nyilvánvalóvá vált, hogy a Habsburg vezetés egyedül nem lesz képes leverni a magyar ellenállást, így egyre többen vetették fel a segítségkérés lehetőségét főként a tavaszi hadjárat magyar sikerei miatt. Az orosz beavatkozást előkészítő tárgyalások március végén kezdődtek el, a hivatalos segítségkérés pedig április 21-én történt meg. A bécsi kormányzat néhány tízezer főnyi, osztrák parancsnokság alá kerülő orosz segéderő küldését kérte, „I. Miklós azonban úgy vélte, olyan erős hadsereggel kell fellépnie, amely önmagában is képes eltiporni a forradalmat”.[2] Ennek következtében a cár egy 200 000 fős hadsereget küldött „testvéröccse” megsegítésére, s további 80 000 katonát helyeztetett készültségbe. Ez összesen kb. az orosz hadsereg létszámának egynegyede volt.[3] A két uralkodó végül 1849. május. 21-én – Buda visszavételének napján – állapodott meg véglegesen az orosz beavatkozásról Varsóban.[4] Eszerint Panyutyin altábornagy[5] hadosztálya osztrák parancsnokság alá került, míg az orosz működési területen tevékenykedő osztrák csapatok orosz parancsnokság alá tartoztak. Megállapodtak abban is, hogy Oroszország nem tart igényt hadiköltségei megtérítésére, fegyverrel és lőszerrel maga látja el csapatait, Ausztriának csupán a csapatok élelemmel való látásáról kell gondoskodnia. A magyar felkelés leverése után az intervenciós sereg elhagyja az ország területét, Erdélyben és Galíciában azonban császári kérésre maradhatnak csapatok. A hadműveleteket június 17-én kellett megindítani.[6]

(A cikk a tovább - → - után folytatódik.)

Haditervek, erőviszonyok

Már Buda visszavétele előtt Klapka György honvéd tábornok Debrecenbe utazott, hogy ott helyettesítse Görgeyt a hadügyminiszteri teendők ellátásában. Az ő feladata lett az is, hogy a vár visszavétele utáni időre kidolgozza a magyar haderő működési tervét, amelyet 1849. május 20-án fogadott el a minisztertanács. A terv szerint a hadműveletek bázisa Komárom lett, a főhadsereget azonban tétlenségre kárhoztatta, miközben Perczel a Délvidéken és Bem Erdélyben rengeteg feladatot kapott. (A terv részleteire nem térnék ki, hiszen abban Görgey hadtestei nem kaptak érdemi feladatot.) Klapka elképzelésével Görgey nem értett egyet, kivéve azt a kitételt, hogy Komáromnak kell a hadműveleti bázisnak lennie. Mivel időközben Görgey értesült az orosz csapatok várható támadásáról, maga is a támadást sürgette a Duna bal partján, megakadályozandó az osztrák és orosz csapatok egyesülését.[7]

A császári és cári hadvezetés terve kb. a következő volt: a Paszkievics és Rüdiger[8] vezette orosz főerők két oszlopba rendeződve nyomulnak be Magyarországra, ezek Eperjesnél egyesülnek, s Miskolcon keresztül Pest felé törnek előre. A Haynau táborszernagy által vezetett cs. kir. hadsereg pedig a Duna mentén indul a fővárosok felé, ahol a két ellenséges erő felveheti egymással a kapcsolatot.[9]

A magyar főhadsereg összesen 53 zászlóaljjal, 78 huszárszázaddal és 198 löveggel rendelkezdett, vele szemben Haynau 186 zászlóaljjal, 78 lovasszázaddal és 738 löveggel gazdálkodhatott. A magyar zászlóaljak létszáma egyébként is kisebb volt, így tehát az ellenség körülbelül három magyar hadtestnyi túlerővel rendelkezett.[10] Problémát jelentett az is, hogy Görgey – ellentétben a tavaszi hadjárattal – most nem tudta személyesen irányítani a hadműveleteket, de a Központi Hadműveleti Iroda[11] sem tudott „rugalmasan reagálni” a felmerülő problémákra, hiszen a főhadsereg arcvonala hosszú volt, „a bányavárosoktól a Vág mentén lefelé Komáromig, illetve a Csallóközön és a Rába-vonal mentén Marcaltőig terjedt.”[12] Mindezek mellett a hadtestek élén komoly személyi változások mentek végbe: Az I. hadtestet vezető Klapka György vezérőrnagy helyére Nagysándor József vezérőrnagy[13] került. A II. hadtest élén Alulich Lajost Asbóth Lajos ezredes[14] váltotta. A III. hadtest Damjanich János helyett megkapta Knézić Károly tábornokot[15]. A VII. hadtestnél pedig Gáspár Andrást Poeltenberg Ernő ezredes váltotta, aki igen jól teljesítette az addig reá bízott feladatokat.[16]

A főhadsereg Vág-menti áttörési kísérletei

A támadás megkezdését Görgey Artúr 1849. június 16-ra rendelte el. A fővezér a hadműveletek megindulásának időpontját a lábbelik és az egyenruhák állapotával indokolta. Elmondása szerint az egyenruhák már Komáromba érkezésükkor (mielőtt Buda felé vették volna az irányt) is „szánalmas” állapotban voltak, a bakancsok hasonlóképp. Ezeket pedig nem tudták pótolni, mivel „a hadseregnek dolgozó csizmadiáknak és szabóknak a reménybeli diadalmenetet már május végén meg kellett kezdeniük Debrecenből Pestre, ezáltal a jóemberek munkája hosszú időre megszakadt, ennek pedig az lett a következménye, hogy a hadsereg ruházata olyan szánandó állapotban maradt, hogy képtelen volt megfelelni azoknak az erőpróbáknak, amelyeket a kezdődő támadó hadjárat megkövetelt.”[17] Mindemellett hivatkozik a tavaszi hadjáratban a hadsereg által elszenvedett érzékeny veszteségekre, illetve arra, hogy a veszteségek pótlására kiképzett 10-12000 újoncot is be akarta várni.[18] A fővezér és Bayer József vezérkari főnök[19] a Duna északi partját, a Vág folyó mentét szemelték ki az áttörés végrehajtására. A terep itt tagolt volt, az előrenyomulás nehézségekbe ütközhetett, de az ellenség sem tudta kihasználni már említett számbeli fölényét.

A haditerv bonyolult volt, amely igényelte volna a hadtestek közötti szoros együttműködést.[20] A támadást az Asbóth Lajos által vezetett II. hadtestnek kellett kezdenie. A hadtest egy részének át kellett kelnie a Kis-Dunán Aszódpuszta mellett, és a cs. kir. csapatokat a Fekete-víz és a Vág közti területen északi irányban visszaszorítani, ezzel fedezve a III. hadtest negyedi átkelését.[21] Ezt Asbóth sikerrel végrehajtotta, elfoglalta Királyrévet és Zsigárdot – a két települést megszálló cs. kir. csapatok pedig Peredre szorultak vissza. Az osztrák csapatok erősítéseket kaptak, s a nap végére Asbóth kénytelen volt visszavonulni régi állásaiba. Az ütközet alatt Knézić „Farkasddal és Negyeddel szemközt” állt, és nem mozdult, annak ellenére sem, hogy „alparancsnokai kérve kérték” tőle a menetparancs kiadását, ő azt visszautasította, „és kijelentette, hogy erre tüzetes parancsot nem kapott.”[22] Ugyanezen a napon Nagysándor I. hadtestének Sempténél kellett megindulnia, hogy magára vonja az ellenség figyelmét és megakadályozza az osztrák jobbszárny megerősítését. „A feladat megoldása közben Nagysándor tábornok négy ágyút vesztett tizenkét fontos ütegéből.”[23] A június 16-i sikertelen támadás egyetlen pozitív következménnyel mégis járt: a II. hadtest egy egysége sikeresen hidat vert Negyednél, és azt a vereség után is tartotta.[24]

A kudarcról értesülve Görgey elhatározta, hogy megismétli a támadást, de ezúttal személyesen vezeti az akciót. A terv szerint a II. hadtestnek át kellett kelnie Kis-Dunán, és Királyrév, valamint Zsigárd felé előretörni; a hadtest Negyednél és Farkasdnál álló részeinek szintén Zsigárd felé kellett indulnia. A III. hadtestnek követnie kellett Asbóthét. Az I. hadtest feladata pedig tüntető jellegű támadás indítása Sempte és a Vág vele határos szakaszán; ha a körülmények alkalmasak, valódi támadás indítására is parancsot kapott. A VII. hadtest egy portyázó különítményének Galgóc ellen kellett tüntetnie. Klapka tábornok pedig a VIII. hadtest egy részével fedeznie kellett a II. hadtest hátrálási útvonalát: neki a Vásárútnál lévő ellenséges erőkkel szemben kellett felállnia.[25] Érdemleges változtatás tehát nem történt.[26] A június 20-i támadás meglepte az ellenséget, „mert Görgey Királyrév - Szered vonalában, az ellenséges túlsúly ellenére, helyi magyar túlerőt hozott össze”.[27] Az első nap Görgey személyes vezérletével magyar sikert hozott. A II. hadtest Királyrévnél és Zsigárdnál megütközött Wohlgemuth[28] hadtestével, és azt Alsószélyre és Peredre vetette vissza.[29] Ezután Görgey lovasrohamot rendelt el az osztrák jobbszárny ellen, amelynek következtében az ellenség Alsószélyre vonult vissza. Knézić újfent késett, ám a fővezér parancsára ezúttal elindult. Görgey ezután Pered irányába vágtatott, ahol Asbóth rohamra küldött zászlóaljai megfutottak – tetézvén a bajt, Asbóth egy még messzebb lévő állásban akarta elhelyezni – s csak a legkeményebb eszközökkel lehetett őket ismét támadásra bírni.[30] Nagy nehézségek árán azonban sikerült elfoglalni Peredet. Knézić csak nagy időveszteség árán ért a csatatérre, de akkor sem az egész hadtesttel, mivel a III. hadtest egy részét Séllye felé irányította, hogy ott keljenek át a Vágon.[31] Nagysándortól csak egy erőtlen tüntetésre futotta Sempte ellen, majd visszavonult eredeti állásaiba. Mindezek közben Klapka „Nyárasdnál vereséget szenvedett, s kénytelen volt visszavonulni a puszta-aszódi és a gútai híd fedezésére.”[32] Görgey haragra gerjedt, ennek okai a félsikerben és Knézić késlekedésében keresendők. E harag miatt leváltotta a II. és III. hadtestek parancsnokait, még 20-án. Asbóth helyét Kászonyi József ezredes vette át, Knézić helyére pedig Leiningen-Westerburg Károly ezredes került.

Haynau a Duna jobb partján készült támadásra, és a második magyar támadás erőteljes visszaverése elfedte ezt a szándékát. Ugyanezért két hadtestet, valamint a Panyutyin által vezetett orosz hadosztályt is a magyar erők ellen rendelte.[33]

Görgey először folytatni akarta a támadást, de 20-án este értesült a másnapra várható osztrák-orosz támadásról, így kénytelen volt változtatni tervein. Így a II. és III. hadtest feladata az ellenséges támadás visszaverése lett, Klapkának biztosítania kellett a puszta-aszódi hidat, Nagysándornak pedig ki kellett erőszakolnia az áttörést, oldalba és hátba támadva az ellenséget. Poeltenberg VII. hadtestének pedig meg kellett akadályoznia, hogy a csallóközi osztrák csapatok erősítést kapjanak.[34] Görgey egyébként is elhatározta, hogy a június 21-i csatát elvállalja, mivel attól tartott, hogy elveszíti a hadsereg belé vetett bizalmát, ha harc nélkül feladja a június 20-án birtokukba került területeket. Remélte, hogy Nagysándor „erélyes” támadásai valamilyen pozitív következménnyel járnak rájuk (a II. és III. hadtestre) nézve, ugyanakkor információt akart szerezni az orosz beavatkozás jellegéről és egyúttal megcáfolni az orosz hadsereget lebecsülő híreszteléseket.[35]

A peredi csata. Forrás: Wikipédia

„A július 21-én vívott küzdelem Görgey részéről nem volt egyéb, mint harc az időnyerésért.”[36] A balszárnyat Királyrévre vonta vissza, még a csata megkezdése előtt, így az ellenség nem karolhatta azt át a Dudvág felől. Szintén emiatt indított lovasrohamot Pered és Királyrév között Alsószély irányába. A roham eredményét akkor nem láthatta, mivel jelentés érkezett Görgeyhez, miszerint Királyrévet az osztrákok elfoglalták, így rögtön arra vette az irányt. Királyrév visszafoglalását személyesen készítette elő. Mikor meggyőződött róla, hogy a támadás rendben lezajlik, visszasietett Peredre, ahol a II. hadtest visszavonulása fogadta. Ekkor megparancsolta Leiningennek, hogy vonuljon Pered és Zsigárd közé (tehát adja fel Peredet), ott foglaljon el újabb állásokat, és várja meg, míg Királyrévet vissza nem foglalják. Ha az megtörténik, újra megkezdheti a támadást. Közben megtudta, hogy a Királyrév visszavételére indított támadás elakadt, így újfent odasietett.[37] Az ott lévő négy zászlóaljnak alig egyharmada volt bevethető állapotban: a legénység az ott lévő magas búzatáblákat kihasználva „elsomfordált”. Görgey rohamoszlopokat szervezett, de hogy ezek számát megnövelje, „hajtóvadászatot” indított az elrejtőzött katonák után. A falut déli, délnyugati és nyugati irányból indított oszlopokkal sikerült elfoglalni. Görgey folytatni akarta a támadást, Leiningennek el is küldte a parancsot, Kászonyi pedig már készülődött az ellenséges jobbszárny elleni támadásra, mikor megkapta Leiningen jelentését: az ellenség három oldalról bekerítette, így kénytelen feladni zsigárdi állásait, és azonnal Farkasd felé vonul vissza.[38] Az ellenséges túlerő tehát végül győzött. Szerencsésnek mondható azonban, hogy a Klapka vezette VIII. hadtest kevés aktivitása ellenére megvédte a hadsereg hátrálási útvonalát. Görgey elrendelte a visszavonulást, a III. hadtest Negyednél, az I. Puszta-Aszódnál, végül Gutánál kelt át.[39]

A két kudarc megrendítette a harci morált, ráadásul Haynau azon szándéka, hogy a támadást a Duna jobb partján indítja meg, szintén rejtve maradt a magyar felderítés elégtelensége miatt. „A magyar fél még nem vesztette el a hadászati kezdeményezést, s a cs. kir. hadsereg sem szerezte azt meg. Kérdéses volt, hogy melyik hadsereg lesz képes előbb olyan támadásra, amely a másik felet kényszerhelyzetbe hozza.”[40]

[1] A szerződés szerint ugyanis Ausztria, Oroszország – és Poroszország – megerősíteni kívánták a konzervatív rendszert, valamint mindhárom fél elismerte, hogy „minden független uralkodónak joga van belső zavargások esetén, bármelyik más független uralkodót segítségül hívnia.” – Vadász S.: Az 1849-es cári intervenció Magyarországon. In.: Az 1849-es cári intervenció Magyarországon 17.

[2] Hermann R.: 1848-49 A szabadságharc hadtörténete 315.

[3] Hermann R.: Az orosz intervenció – In: Rubicon 2011/5. 36-37.

[4] 1848-1849 A forradalom képes története 350.

[5] Fjodor Szergejevics Panyutyin altábornagy, a 9. kombinált gyaloghadosztály parancsnoka – A magyarországi hadjárat 1849. 900.

[6] Pusztaszery L.: Görgey a szabadságharcban 437-438.

[7] Hermann R.: A nyári hadjárat – In: A szabadságharc katonai története 233.

[8] Friedrich Wilhelm von Rüdiger báró, lovassági tábornok, a III. hadtest parancsnoka. – A magyarországi hadjárat 1849. 903.

[9] Hermann R.: A szabadságharc hadtörténete 317.

[10] Pethő S. 207.

[11] Az intézményt 1849 május végén hozta létre a fővezér, Bayer József vezérkari főnök vezetésével. Ennek központja előbb Esztergomban, majd Tatán volt. Feladata a hadműveletek koordinációja volt. – Hermann R.: A nyári hadjárat – In: A szabadságharc katonai története 236.

[12] Hermann R.: A szabadságharc nagy csatái 279.

[13] Április végétől ideiglenesen, május 2-től tábornoki rangban az I. hadtest parancsnoka. – Bona 250.

[14] Május végétől a II. hadtest parancsnoka. – Bona 93.

[15] Április 30-tól ideiglenesen, május 7 (1)-től tábornoki rangban a 3. hadtest parancsnoka. – Bona 204.

[16] Hermann R.: A szabadságharc nagy csatái 278-279.

[17] Görgey II. 149-150.

[18] Görgey II. 150; Hermann R. A szabadságharc hadtörténete 317.

[19] Április 17 (1)-től ezredes, a feldunai hadsereg vezérkari főnöke. – Bona 100.

[20] Hermann R.: A nyári hadjárat – In: A szabadságharc katonai története 239.

[21] Görgey II. 153.

[22] Görgey II. 154.

[23] Görgey II. 153-154.

[24] Hermann R.: A szabadságharc hadtörténete 326.

[25] Görgey II. 160-161.

[26] Hermann R.: A szabadságharc nagy csatái 281.

[27] Pethő S. 209.

[28] Ludwig von Wohlgemuth báró, a cs. kir. altábornagy, az osztrák IV. hadtest parancsnoka. – A magyarországi hadjárat 1849. 911.

[29] Pethő S. 209.

[30] Görgey II. 162.

[31] Pethő S.: 209; Görgey II.: 160-168.

[32] Hermann R.: A szabadságharc nagy csatái 281.

[33] Hermann R.: A szabadságharc nagy csatái 281.

[34] Hemann R.: A szabadságharc nagy csatái 281-282.

[35] Görgey II. 171-172.

[36] Pethő S. 210.

[37] Pethő S. 211.

[38] Görgey II. 179-180.

[39] Hermann R.: A szabadságharc nagy csatái 282.

[40] Hermann R.: A szabadságharc nagy csatái 282-283.